Szák Zsófia vagyok, Budapesten születtem 1986-ban és kisebb kitérőkkel, de azóta is itt élek. Végzettségeimet tekintve szociális munkás, művészetterapeuta és pszichodráma asszisztens vagyok.

Mielőtt megérkeztem volna jelen életszakaszomba, amikor a munkáimat már szívből tudom végezni, sok minden mást is csináltam a fizikai munkáktól kezdve a kreatív tevékenységekig. Most már körülbelül tíz éve emberekkel foglalkozom. 

Az emberi kapcsolatok mélysége és az alkotás öröme mindig központi szerepet játszott az életemben. Egész kisgyerekkoromtól kamaszkoromon át, folyton rajzoltam, festettem, írtam, kollázsokat készítettem és ezek a tevékenységek sokszor segítségemre voltak abban, hogy csatornája legyen az érzelmeim kifejezésének és eszköze a szabályozásuknak, ami sokáig tudattalan folyamatként működött.

Manapság az alkotást már tudatosan arra használom, hogy kifejezzem ami megmozgat és hat rám, áteresszem magamon és transzformáljam az érzelmeimet, elmélyüljek és mindazzal a kaotikus élménycsomaggal amivel elindultam befelé egy kép elkészítésének folyamatába, letisztázottan térjek vissza belőle. Művészetterapeutaként arra törekszem, hogy téged is ebben segítselek és jól kísérjelek az önismereti utadon.

A művészetterápiában használhatom mindazt a tapasztalatot, tudást és eszközt, amit nagyon szeretek mint alkotó ember és azt az attitűdöt is amit pszichodramatistának tanulva és szociális munkásként dolgozva tettem magamévá az elmúlt években, olyan emberekkel való találkozásokban, akik nehéz élethelyzeteikkel kapcsolatban irányokat, lehetőségeket vagy támogatást kerestek.

Fontos számomra, hogy legalább említést tegyek a két leginkább engem és a szemléletemet alakító képzésről amiben részem volt a művészetterápián kívül.

Pszichodrámára önismereti céllal mentem el, majd hamar éreztem, hogy ez a módszer sokkal több ennél és szeretném megtanulni. Innen hozom magammal a bizonyosságot arról, hogy az emberek tevékeny lények, aktív alakítói lehetnek az életüknek, ha van hozzáférésük a megfelelő lehetőségekhez. A belső történeteink, a belső valóságunk nem kevesebb vagy érvénytelenebb mint a külső. Megtapasztaltam azt, hogy ahogyan életünk élményei alakítanak minket, úgy ezt a belső valóságunkat alakítva, abban akciózva átalakulhatnak szerepeink, kapcsolataink és az életünk is. 

Szociális munkásnak az ELTE társadalomtudományi karán képződtem, ahol hosszú évek keresése után végre helyet találtam magamnak a világban. Saját bőrömön tapasztaltam meg mit jelent a partneri viszony meg az elfogadó közeg. Lehetett kérdezni, kritikusan gondolkodni és ki is fejezni azt, megkérdőjelezni a fennálló rendet, kutatni, beszélgetni, írni. Innen viszem magammal azt a szemléletet, amelyben az embert nem csak önmagában látom, hanem a rendszerben amely körülveszi és a rendszer által teremtett vagy éppen elvett lehetőségek kölcsönhatásában is, legyen ez a tágabb társadalmi környezet, az intézmények amelyekbe körülvesznek vagy akár a saját családunk.